Personal: Why Minimalism

Arra már rég rájöttem, miért hajhászom mindenütt az esztétikát, a szépet, ‘a fensőbb jót‘, hívd ahogy akarod. Mert egész egyszerűen lételem számomra, ahogy azok számára is, akik szeretnek a dolgok mögé látni, illetve: látni egyáltalán. De hogy miért tévedek egyre gyakrabban a minimalizmus ösvényére már hónapok óta, csak most tudatosult bennem. Megnyilvánul ez üres vásznak reblogolásában a Tumblr-ön, dizájnokban, amit készítek olykor, a fényképeimben, egyszóval mindenféle művészettel rokonítható dologban. De ugyanúgy életmódbeli szinten is: a haszontalan holmiknak nincs kegyelem, ahogy az üres dialógusokból szintén kilépek, és inkább valami ábrándozással foglalom el magam. Még az is érdekesebb.

Egy bizonyos idő, egy bizonyos meghatározott tapasztalatmennyiség után rájössz, mi a fontos, és ha már ezt tudod, akkor el is tudsz hagyni minden felesleges körítést. Ez a legnehezebb, a megkülönböztetés, itt szoktam én is elbukni, emberi gyarlóságból, van az bőven. De amikor már tudod és mered!…

Tehetség önreklám nélkül, nagy célokkal való szerencsétlenkedés helyett tett, hamis ideálokon való gúnyos kacaj, szerelem hazugságoktól mentesen. Ez minimalizmus.

I found out a long time ago, why I am obsessed with aesthetics, beauty, or the ‘greater good‘. It’s a vital element for me, it’s a need also for the people who think. If you are enough sensitive, beauty can bring shine, the sense to your life.

Nowadays I’ve been making designs and photographs in minimalistic style, I reblog plain canvases on Tumblr, don’t waste time on ridiculously meaningless conversations, throw useless stuff to the trash, strictly. I am making myself free, but of course I am not ready yet. But I have enough experiences, I was wrong enough times to do the first steps to simplify. Minimalism in life: recognise and leave the useless.

Talents without self-branding, act instead of so-screwed-up-purposes, sarcastic laughs on fake ideals, love with no lies. That’s what I call minimalism.

/photo credit
Advertisements

3 thoughts on “Personal: Why Minimalism”

  1. Gyönyörű megfogalmazások! Tényleg lehet szeretni a minimalizust, de szerintem minden forog, és a letisztult dolgok után megint jön a kavarodás, de már egy letisztultabb, talán tudatosabb kavarodás… Ha mondjuk lakberendezésről van szó , de lehet a divatról is , stíluskeveredéseknek is több formája van szerintem…Például az eklektika, az indusztiál , retro stílussal keverve a lakberendezésben nekem kifejezetten tetszik, de a tömeg wenge-bézs ultra-letisztult enteriőröket nem tudom elviselni (a minimálnak is több formája lehet) és a citromsága falakat nagyon mediterrán bútorokkal sem…
    Egyébként a lakberendezésben is az egyik legnehezebb rész az egészséges eklektika létrehozása egy enteriőrben.
    Én nem tudok olyan szépen írni mint TE! Bocsi, hogy így elkanyarodtam a témától!
    Love,
    Eszter

    Like

Leave a thought

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s